Gazdaság

Belehúztak a törökök a BMW karosszéria és présüzem építéssel Debrecenben

Tavaly augusztusban a török Yapi Merkezi Holding építőipari vállalat szerződést kötött a BMW csoporttal a debreceni autógyár két üzemének felépítéséről, de erről csak a török nyilvánosságot tájékoztatták, Magyarországon nem jelent meg információ a több százmilliárd forintos üzleti megállapodásról.

Már teljes gőzzel folyik a BMW autógyárának építése, a vállalat elmondta, hogy míg a központként szolgáló kommunikációs központ építése a szerkezeti szakaszban van, addig a képzési központ belső munkálatai már megkezdődtek. A toborzás is beindult, az 1500 fős létszámból már több mint 100-an dolgoznak, és az idei év első felében 70 nyitott pozícióra közel 400 embert vesznek fel.

A BMW debreceni gyárának építése a tervek szerint halad, az építkezés igen látványos szakaszába ért – közölte a német autóipari konszern magyarországi képviselete. Mint ismert, a kelet-magyarországi üzem alapkövét több mint fél éve, június 1-jén tették le, így a kérdés már időszerű.


A kommunikációs központ, amely a központ épülete lesz, a szerkezetépítés fázisában van, a képzési központon pedig már megkezdődött a belsőépítészeti munka. Ez utóbbi épületet hamarosan teljesen lezárják kívülről – tájékoztatott a BMW csoport.

Közben eldőlt, hogy a beruházás összértéke nem 400 milliárd forint, hanem 800 milliárd forint lesz, amikor a BMW az autógyár mellett egy akkumulátor-összeszerelő üzemet is épít Debrecenben. Azt is szeretnénk megtudni a cégtől, hogy a jelenlegi inflációs környezetben mennyire reális még ez a költségbecslés, és hogy jelenlegi ismereteik szerint mikorra várható az átadás.

Szijjártó Péter külügyminiszter 2022. október 10-én Berlinben, a Német-Magyar Gazdasági Fórumon az eddigi legnagyobb hazai beruházásnak nevezte a debreceni fejlesztéseket, és úgy fogalmazott, hogy azok a globális autóipari forradalom “zászlóshajójává” teszik Magyarországot. (Ja, ja tudjuk)


Ha az infláció magasabb lesz, idén újabb nyugdíjemelésre kerül sor.


Bár az idei év második felében lassulhat az emelés üteme, nem kizárt, hogy a 15%-os emelés nem lesz elég.

Nyugdíj emelés?

A kormány a Facebookon azt írta, hogy a nyugdíjasoknak nem kell aggódniuk az infláció miatt, mivel évközi nyugdíjkorrekciót kaphatnak, ha az emelés mértéke magasabbnak bizonyul a vártnál. A közösségi médiában megjelent üzenet szerint, ha augusztusra kiderül, hogy az áremelkedés meghaladja a 15 százalékot, a kabinet novemberig kifizeti a különbözetet.

A várakozások és a tervek szerint az idei év második felében lassulhat az infláció, amire a vártnál alacsonyabb decemberi inflációs adat is utal, de nem zárható ki, hogy 2023-ban is 15 százalék felett maradhat az áremelkedés éves szinten. Erre utal az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2023-ban 15 és 19,5 százalék közötti átlagos inflációval számol, vagyis nyugdíjkorrekcióra lehet szükség.

A helyzetet bonyolítja, hogy a KSH adatai szerint a nyugdíjasok árkosara alapján számított áremelkedés az elmúlt hónapokban meghaladta az inflációt, decemberben már két százalékkal éves szinten, bár az év elején még fordítva volt, májusban kiegyenlítődött, majd az idősek által vásárolt áruknál gyorsabban emelkedtek az árak. Ez azonban a bázishatás miatt még az idén is ahhoz vezethet, hogy a nyugdíjasok fogyasztása olcsóbb lesz, mint a teljes lakosság árukosara.