Világörökségi helyszín, bár sokan még sosem hallottak ezekről a zseniális épületekről.

A pugliai kikötővárostól délre, Baritól, Olaszország csizmájának sarkában, az út két oldalán, az olajfák között elszórtan több kis kúpos, sziklával fedett tetejű kőházikót látunk. Ezek a sátrakra vagy apró erődökre emlékeztető építmények semmihez sem hasonlítottak, amivel valaha is találkoztál.

Bár Puglia híres a zöld olívaolajáról, gyümölcsös vörösborairól és a brokkolival készült orecchiette tésztájáról, a trullo nevű ősi építészeti csodákról is ismert. Az Itria-völgyben ahol összesen körülbelül 50 000 trullo található, különösen Alberobello városában van sok egy helyen, nagyjából 1500 trullo található a Rione Monti és a Rione Aja Piccola városrészekben. Néhány trullo egyedül áll, míg mások a város macskaköves sikátorai mentén csoportosulnak, amelyeket lakóházakká, boltokká, éttermekké és még butikhotelekké is átalakítottak. Alberobello trullói ma az Unesco Világörökség részei, bár sokan Olaszországon kívül még sosem hallottak ezekről a kúp alakú építményekről.

„A trullo a messapiai kultúra termékei, és jelen vannak Puglia azon régióiban, amelyek ismerték ezt a kulturális hatást” – mondta Annunziata Berrino, az alberobellói trullókról szóló könyv szerzője, a nápolyi Federico II. egyetem kortárs történelem professzora.

A messapiaiak az itáliaiaknak nevezett törzsek egy csoportjához tartoztak, és a vaskorban (i. e. 1200-550) telepedtek le a mai Puglia területén. Bár nincs egyértelmű forrás arról, hogy mikor épültek az első trullo-k, a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a legrégebbiek több ezer évesek.

Nevük eredete is bizonytalan, bár egyesek szerint a trullo szó a turris vagy trulla latin szóból származik, ami kupolát jelent. Mások szerint a trullo a tholos, a görög sírbolt kifejezésből származik.

Berrino szerint a pugliai trullo eredetileg a pásztorok és az állatok ideiglenes menedékhelyéül szolgált, különösen a nyári hőség idején, és olyan kövekből épült, amelyeket a helyiek a sziklás talajból az olajfák és a szőlőültetvények ültetéséhez távolítottak el. Idővel ezek a kunyhók a mezőgazdasági felszerelések tárolására, valamint a földművesek és a kisbirtokosok állandó otthonaként kezdtek működni.

„Amit ma trullo-nak nevezünk, azt korábban casedde-nek hívták, azaz lakóháznak vagy istállónak épített kis házaknak”, írja Berrino. „Pugliában más kőépületek némileg más formájúak és más neveket viselnek, például specchie, muszli és truddi. A 20. század elején, amikor Alberobello híre kezdett elterjedni az olasz kultúrában, akkor erősödött meg a „trullo” kifejezés, amely az összes tipikus kúpos kőtetővel rendelkező apuliai épületet kezdte meghatározni”.”

Az alberobellói trullokban az a figyelemre méltó, hogy milyen jól kiállták az idő próbáját annak ellenére, hogy habarcs nélküli építésűek. Ez az őskori építési technika, amelyet ma is használnak a trullo-k helyreállítására, nem használ vízzel kevert homokos anyagot (például cementet vagy gipszet), amely kötőanyagot képez a kövek „összeragasztásához”. Ehelyett az építő csak arra hagyatkozik, hogy a köveket úgy rakja össze, hogy stabil szerkezetet alkosson.

Egy trullaro vagy trullo építőmester felügyelte ezeknek a menedékházaknak a tervezését és építését, amely a közeli mezőkön gyűjtött sziklákból készült aljzatciszterna elkészítésével kezdődött. Ezután a helyszínen kitermelt helyi mészkő, valamint föld és víz felhasználásával a trullaro megépítette az alapot, üreges falakkal (ahol a belső és a külső falak között légtér van), amelyek lehetővé tették, hogy a szerkezet a melegebb hónapokban hűvös maradjon, télen pedig szigetelje azt. Idővel a belső és külső falakat mésszel meszelték, hogy megakadályozzák a rovarfertőzést.

A kúpos tető alátámasztására a trullaro először négy főtömböt helyezett el az alapzat felső sarkaira. Ezután megépítette a háromrészes kupolát, amely egy ék alakú támasztókövekből álló belső rétegből (a candela), majd szigetelő töltőanyagból és a vízelvezetést megkönnyítő, korcolt mészkőlapokból álló külső rétegből (a chiancarelle) állt. A kupolák tetején egy-egy díszes csúcsdísz áll, amely állítólag elűzte a gonoszt vagy a balszerencsét.

„A Trullo erős szimbolikus értékkel bír a térségünkben” – magyarázta Chicca Maralfa, független újságíró, a Bari Kereskedelmi Kamara sajtóirodájának igazgatója. „Apulia parasztjait képviselik, akik büszkék a föld iránti elkötelezettségükre és a gazdasági függetlenségükre.”

A legenda szerint e kunyhók habarcs nélküli építése is okos célt szolgált. Az alberobellói önkormányzat szerint I. Ferdinánd, a Nápolyi Királyság uralkodója (1458-1494) az Acquaviva családnak egy erdős hűbérbirtokot adott, amelyet végül Alberobellónak neveztek el, talán jutalmul a keresztes háborúkban való harcért. A család bizonyos kiváltságokért cserébe kisebb csoportokat engedett letelepedni, hogy megműveljék a földet. Mivel azonban a feudális uraknak adót kellett fizetniük a települések után, az Acquaviva család elrendelte, hogy a munkások malter nélkül építsék fel a kunyhóikat (trullo). Így a parasztok még a király adószedőinek megérkezése előtt lebonthatták lakóházaikat, és azok távozása után gyorsan újjáépíthették azokat.

Idővel ez a település egyre bővült, és a 16. század közepére körülbelül 40 trullo borította a mai Rione Monti és Rione Aja Piccola városrészek területét. A település az évszázadok során tovább virágzott, és a növekvő lakosság továbbra is építette ezeket az egyedi lakóházakat.

Míg a legtöbb trullo egyemeletes volt, az Alberobellóban található Trullo Sovrano múzeumnak otthont adó épület ritka példája annak a trullónak, amelynek emeletét egy falazott lépcsővel lehet elérni. A múzeum bal szárnya az eredeti épületet képviseli, amely az 1600-as évek elejéről származik. A hozzáépítés az 1700-as évek közepén épült egy pap számára, aki alkalmazottait a környező trullokban szállásolta el.

Mivel az alberobellói trullokat egyedülállónak és a régió kulturális örökségének szempontjából létfontosságúnak tartják, Olaszország 1909 óta védi őket, amikor az ország műemlékké nyilvánította őket. Ma már tilos egy trullot lebontani, átépíteni vagy emeletekkel bővíteni, valamint utánzatot építeni. Sőt, a helyi jogszabályok előírják, hogy egy trullot hogyan tarthat fenn és restaurálhat egy trullaro.

Domenico Laera étterem tulajdonosnak fel kellett vennie egy trullo építőmestert, mielőtt 1987-ben megnyitotta a Ristorante L’Aratro nevű éttermét Alberobellóban. „Az éttermem több trullo-szobában található”, mondta Laera, aki Alberobellóban született és ott is él. „A konyhát az egyik belső helyiségben építettem, nagy nehézségek árán, mert a helyiségek nagyon kicsik. A teraszt átalakítottam, hogy barátságos környezetet teremtsek. A padló eredeti, a fürdőszobák pedig helyi mészkőből készültek”.

A 150 négyzetméteres helyiségben 90 vendéget tudnak fogadni, akik az eredeti kőfalak, boltívek és kupolás mennyezetek között olyan regionális specialitásokat kóstolhatnak, mint a helyben készült burrata sonkával és pürésített lóbab, vad cikóriával. Arra a kérdésre, hogy a látogatók hogyan reagálnak a trullóban való étkezésre, Laera így válaszolt: „Az első reakció az ámulat a környezet miatt, majd elkezdenek fantáziálni arról, milyen lehet egy trulloban élni amely a világörökség része”.

Domenico számára a trullo Puglia anyai méhe. Úgy érzi, hogy egy trull belsejében a ház magához öleli. Ez egy másfajta alvás, a lélek kényeztetése. A kő illata, a megfelelő klíma, a fény soha nem tolakodó, az idő és a tér pedig egy emberibb, barátságosabb dimenzióba olvad. „A trullok és a táj megmentése, amelybe belemerülnek, azt jelenti, hogy megmentjük magunkat, a történelmünket és a kultúrát, amelynek örökösei vagyunk.”